Lopni indult, lebukott
Néhány órán belül elfogták a győri rendőrök azt a 28 éves győrszentiváni férfit, aki egy 84 éves idős asszonytól akart lopni.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. január 22-én 0 óra 5 perckor értesítette a rendőrséget egy 84 éves asszony hozzátartozója, hogy néhány perccel éjfél előtt egy férfi jelent meg az idős nő lakásában. A kiérkező rendőröknek a sértett elmondta, hogy lépéseket hallott a házában és mikor felkelt egy fiatal férfit látott a lakás előszobájában. Kérdőre vonta az idegent, aki ezután a fürdőszoba ablakán át elmenekült a helyszínről.
Az idős asszony elmondása alapján a járőrök két órán belül beazonosították és elfogták Ö. Gyula 28 éves győrszentiváni lakost. A rendőrök az igazoltatáskor a tolvajnál egy rekeszben különböző italokat, egy sporttáskában pedig elektromos kisgépeket is találtak.
A 28 éves férfit előállították a Győri Rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi elismerte a bűncselekmények elkövetését és elmondta, hogy az intézkedéskor nála talált értékeket aznap két másik családi ház pincéjéből, illetve garázsából lopta el.