Lopni indultak, lebuktak

2016. 03. 01., k - 08:48
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári rendőrök lopás közben érték tetten a két tolvajt.

A mosonmagyaróvári rendőrök 2016. február 29-én 22 órakor Héderváron, egy lakatlan ingatlan udvarán két férfit értek tetten, akik különböző tárgyakat akartak onnan eltulajdonítani. A nyomozók megállapították, hogy G. Zsolt 26 éves győrzámolyi és H. György 24 éves helyi lakosok - három nappal korábban - felfeszítették az épület bejárati ajtaját, majd az ingatlanban, illetve az udvaron szórakoztató elektronikai cikkeket és egyéb használati tárgyakat pakoltak össze. Pár nappal később a két férfi visszatért a helyszínre egy sporttáskával, hogy az összekészített dolgokat elvigyék magukkal. E cselekményük közben igazoltatták őket a rendőrök. Az ellenőrzéskor a járőrök megállapították, hogy H. Györgyöt a Győri Törvényszék elfogatóparancs alapján körözte. A két tolvajt a nyomozók elfogták és a rendőrkapitányságra előállították.

 

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon a rendőrök G. Zsolt és H. György ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. H. Györgyöt - tekintettel arra, hogy elfogatóparancs volt ellene kiadva - a nyomozók őrizetbe vették. A gyanúsítottak beismerték tettüket és helyszíni kihallgatásuk alkalmával beszámoltak a bűncselekmény részleteiről.


Kapcsolódó oldalak