Lopott a házból, ahová takarítani járt
A biatorbágyi körzeti megbízott egy 44 éves budapesti nőt fogott el.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán V. Melinda 44 éves budapesti lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a nő 2016. szeptember 6-án a délutáni órákban ment takarítani egy biatorbágyi házba, ahonnan - a fali széfből – közel 700 ezer forintot tulajdonított el. A pénzt a mellékhelyiségben lévő kukába rejtette. A ház tulajdonosa észlelte a lopást, ezért értesítette a rendőrséget.
V. Melindát a biatorbágyi körzeti megbízott elfogta és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállította, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
Az eljárás során kiderült, hogy a 44 éves fővárosi nő korábban – 2016 márciusában – is tulajdonított már el készpénzt a sértett házából.
A büntetőeljárást ellene – szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.