Lopott alkatrészeket vett

2019. 11. 08., p - 07:38
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tolvaj után az orgazdát is elfogták a tatabányai rendőrök.

Egy tatabányai gyárból lopott a gyanú szerint különböző alkatrészeket és eszközöket D. Krisztián 2019. augusztus 4-ére virradóra. A lopást a cég biztonsági szolgálata észlelte, ezután tettek feljelentést az ügyben szeptember 5-én. A tatabányai nyomozók rövid időn belül azonosították, és másnap elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit. D. Krisztián gyanúsítotti kihallgatásán egy fúrógép ellopását beismerte, és elmondta azt is, hogy az eszközt nem sokkal később eladta. A férfi ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A tatabányai nyomozók 2019. november 7-én azt a kisbéri férfit is gyanúsítottként hallgatták ki, aki a lopott holmit D. Krisztiántól megvásárolta. A 45 éves Sz. Tamás ellen orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.