Lopott bankkártyával vásárolt

2023. 02. 08., sze - 07:35
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tiszakécskei Rendőrőrs munkatársai őrizetbe vették a több lopással is gyanúsítható 43 éves nőt.

 

Egy tiszakécskei asszony 2022. december 29-én és december 30-án az egyik helyi üzletből – az áruvédelmi eszköz eltávolítása után – összesen 17 üveg szeszes italt tulajdonított el, közel 130.000 forint értékben. Egy másik boltból további 5 üveg alkoholos italt lopott, ezzel 22.000 forintot meghaladó kárt okozott az üzemeltetőnek. Minden esetben egy fekete táskába pakolta be zsákmányát, majd fizetés nélkül távozott.

A gyanúsított 2023. február 1-én és 2-án további bűncselekményeket követett el. Egy tiszakécskei lakóházból mobiltelefont és kulcscsomót vitt el, egy kisbuszból pedig – amelynek az ajtaját könnyelműen nyitva hagyták – pénztárcát emelt el. A tárcában az iratokon és a készpénzen kívül volt egy bankkártya is; ezzel a nő legalább négy boltban vásárolt mindenféle terméket.

A nyomozók a feljelentéseket követően rövid időn belül beazonosították a feltételezett elkövetőt, aki nem volt ismeretlen a hatóság előtt, hiszen jelenleg is több büntetőeljárás van ellene folyamatban vagyon ellen bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt.

A tiszakécskei rendőrök az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével és többrendbeli lopással gyanúsítható bűnelkövetőt 2023. február 6-án reggel őrizetbe vették, és kihallgatását követően kezdeményezték letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.