Lopott értékek a szoknya alatt

2023. 08. 02., sze - 15:02
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy tiszaföldvári férfi és nő horgászorsókat és mobiltelefont rejtettek az asszony szoknyája alá, de mindkét alkalommal lebuktak. A szolnoki nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Egy szolnoki horgászboltba tért be két tiszaföldvári lakos 2023. augusztus 1-jén a délutáni órákban. A nő levett a polcról egy pergető orsót, amit a szoknyája alá rejtett. Az eladó látta ezt, ezért az asszony a felszólítására visszaadta az árut. Később az eladó tüzetesebben áttekintette a felvételt és megállapította, hogy a nő egy másik, közel 184 ezer forint értékű orsót is a ruházatába rejtett, amit viszont sikerült elvinnie.

Még aznap, a késő délutáni órákban bejelentés érkezett a rendőrségre egy másik szolnoki üzletből, mert a 33 éves férfi és a 39 éves nő magukhoz vettek egy áruvédelmi dobozban elhelyezett mobiltelefont, és megpróbálták azt eltulajdonítani. Először egy tekercs alufóliával akarták bevonni a dobozt, hogy így játsszák ki az áruvédelmi kaput. Később mégis egy ollóval estek neki a doboznak, amiből kivették a telefont és a töltőt, majd azokat ismét a nő ruháiba rejtették. A biztonsági őr észlelte a jogsértést, ezért feltartóztatta a párost. A helyszínre érkező rendőrök előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra a feltételezett elkövetőket, akiket kétrendbeli lopás vétség miatt kihallgattak, mindketten beismerő vallomást tettek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.

 

Eltűnt Szigeti Regina

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.