Lopott és rabolt

2022. 08. 15., h - 10:42
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Emelte a tétet az a tiszaburai férfi, aki eleinte csak alkalmi lopásokat, később már rablást követett el. A karcagi rendőrök őrizetbe vették.

A megalapozott gyanú szerint a 31 éves férfi 2022. augusztus elején meglopta saját édesapját, és közösen lakott ingatlanukból kerékpárt, gázpalackot, élelmiszereket és egyéb kézi szerszámokat tulajdonított el. A következő bűncselekményt 2022. augusztus 8-án délután követte el, ekkor besurrant a nyitott ajtón egy tiszaburai családi házba, ahonnan mobiltelefont és cigarettát lopott. A következő bűncselekményre sem kellett sokat várni. A férfi 2022. augusztus 13-án 20 órakor egy tiszaroffi buszmegállóban leszólította az ott várakozó 22 éves fiatal nőt, majd pénzt kért tőle. Ennek a sértett nem tett eleget, de cigarettát adott a tolakodó férfinak, majd gyalogosan elindult Tiszabura irányába. Az elkövető azonban követte, és közben folyamatosan pénzt követelt a nőtől. Azért, hogy nyomatékot adjon a követelésének, megragadta a sértett karját majd pofon ütötte. A két fél között dulakodás alakult ki, mire a megrémült nő átadott az agresszív férfinak egy 20 ezer forintos bankjegyet, kiszabadult a szorításából és elszaladt. 

A karcagi rendőrök az elvégzett adatgyűjtések és nyomozási cselekmények alapján 2022. augusztus 14-én reggel, lakásán elfogták és előállították a bűncselekmények feltételezett elkövetőjét, majd gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A Karcagi Rendőrkapitányság rablás bűntett és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Hamza Jázmint

A lány kisvárdai otthonából ismeretlen helyre távozott, megtalálásához a rendőrség a lakosság segítségét kéri.