Lopott gépkocsik és alkatrészek az udvaron
A dabasi rendőrök két férfit vettek őrizetbe.
A Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. István 40 éves és K. Miklós 51 éves gyáli lakosok ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint K. Miklós 2014. június 1. 20 óra és június 2. 5 óra 30 perc közötti időben eltulajdonított Gyál egyik utcájából egy személygépkocsit és azt a 40 éves férfi gyáli lakására szállította. S. Istvánnak tudomása volt arról, hogy a gépjármű bűncselekmény elkövetéséből származik.
A dabasi rendőrök a beszerzett adatok alapján 2014. június 25-én megjelentek a 40 éves férfi lakásán, ahol a házkutatás során,- az udvaron és a melléképületben- részben szétbontott gépjárműveket, valamint különféle alkatrészeket találtak és foglaltak le. A rendőrség vizsgálja, hogy a lefoglalt járművek és alkatrészek bűncselekmény elkövetéséből származnak-e.
A rendőrök a két helyi férfit elfogták és a Dabasi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozóhatóság - őrizetbe vételüket követően - kezdeményezte a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelését.
K. Miklós és társa ellen a további eljárást- őrizetbe vételük mellett- a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.