Lopott, rongált
A gyöngyösi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárást egy adácsi lakos ellen.
A gyanúsított 2019. július 1. és július 3. között a kerítésen átmászott, majd a nyitott ajtón keresztül bejutott egy abasári ingatlanba, ahonnan járólapokat, csempéket és vízmelegítő berendezést tulajdonított el. A fenti időszakban az ajtót befeszítve megpróbált bejutni egy másik házba is a településen, de nem járt eredménnyel, így a nyitott melléképületből lopott el szerszám- és tisztítógépeket. Továbbá, az udvaron parkoló két autó közül az egyiket összekarcolta, a másiknak pedig a szélvédőjét betörte.
A 27 éves férfi kihallgatásakor beismerő vallomást tett. A nyomozó hatóság a vizsgálati szakaszban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban megküldte az ügyészségnek.