Lopott takarmány a csomagtartóban

2015. 08. 20., cs - 09:14
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két személygépkocsi csomagtartójában talált lopott takarmányt egy közúti ellenőrzést végző rendőr Mezőkovácsházán. Az autók vezetői korábban két szarvasmarhát is elloptak arról az állattartó telepről, ahonnan a 16 zsák szóját tulajdonították el.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság baleset-helyszínelője 2015. augusztus 19-én 0 óra 10 perckor Mezőkovácsházán, az Orosházi úton ellenőrzött két személygépkocsit és a járművek vezetőit. Mindkét autó csomagtartójában 8 darab szójával megtöltött zsák volt. A takarmány eredetére vonatkozó kérdésekre a férfiak először egymásnak ellentmondó válaszokat adtak, majd elismerték, hogy munkahelyükről, egy állattartó telepről tulajdonították el a több tízezer forint értékű terményt. A rendőrök mindkét férfit előállították és kihallgatták. A nyomozás eddigi adatai szerint korábban is loptak már takarmányt a cégtől és a telephely egyik éjjeli őre is tudott a bűncselekményekről. Ezen kívül két szarvasmarhát is eltulajdonítottak. Az állatokat egy battonyai férfinak adták el, aki az üszőket letaglózta és a húsukat kimérve értékesítette.

 

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a két férfit, akik a takarmányt szállították, lopás bűntett elkövetésével gyanúsítja. Az éjjeli őr ellen bűnsegédként elkövetett lopás bűntett, az állattartó telepről eltulajdonított szarvasmarhákat megvásárló férfi ellen pedig orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség. 


Kapcsolódó oldalak