Magyarországon a veszprémi emberölés gyanúsítottja

2024. 07. 03., sze - 15:32
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte a 27 éves férfi letartóztatását.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, június 9-én 12 óra 50 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre, mely szerint egy idős nőt holtan találtak veszprémi otthonában. A rendőrök a szemle során megállapították, hogy a halálát idegenkezűség okozta, és felmerült a gyanú, hogy a bűncselekményt egyik hozzátartozója követte el. A nyomozó hatóság európai elfogatóparancsot adott ki a feltételezett elkövetővel szemben, akit a rendőrök még aznap Ausztriában elfogtak.

Az osztrák hatóságok július 2-án adták át a gyanúsítottat a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak. A férfit ezután – őrizetbe vétele mellett – különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és kezdeményezték a letartóztatását.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közlemény

A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.

 

A törvény elől nem lehet elbújni

Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.

 

Strandolás közben jött a hívás

A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!

 

Nyúlcipőt húzott, de hiába

Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.

 

Keressük Érsek Sándort

Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.