Magyarországon bujkált az erőszakoskodó migráns

2017. 02. 21., k - 04:25
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A gyanú szerint az iraki férfi 2016 novemberében Németországban megerőszakolt egy 13 éves kislányt.

A német rendőrség 2017 januárjában kereste meg a magyar hatóságot azzal, hogy segítsen beazonosítani egy iraki állampolgárt, illetve tartózkodási helyét. A férfi a gyanú szerint 2016. november 13-án Hamburgban megerőszakolt egy 13 éves kislányt, majd ismeretlen helyre távozott, ezért európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést és felvették a kapcsolatot a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatallal (BMH). A magyar nyomozók a Célkörözési Egységek Európai Hálózatán keresztül folyamatosan kapcsolatban voltak német kollégáikkal és kölcsönösen megosztották egymással az ügyben felmerült információkat. A nemzetközi és a hazai adategyeztetéseknek köszönhetően a Nemzeti Nyomozó Iroda rendőrei megállapították, hogy a férfi Németországban álnevet használt, de a róla készült fényképfelvételek és ujjnyomatlapok azonosságot mutattak a Magyarországon 2016. november 18-án nyilvántartásba vett 29 éves C. Ali D-vel. A férfi a bűncselekmény elkövetése után 2016. november 17-én vonaton érkezett Magyarországra – elmondása szerint – azért, mert Németországban nem bírálták el megfelelő gyorsasággal az ügyét. Mivel személyazonossága és egyéb körülményei tisztázatlanok voltak, a BMH menekültügyi őrizetét rendelte el.

A BMH munkatársai tájékoztatták a nyomozókat, hogy a körözött személyt a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban helyezték el. Az iraki férfit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság járőrei 2017. február 17-én elfogták, majd kiadatási őrizetbe vették, Németországnak történő átadásáról a későbbiekben születik döntés.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.