Marihuána ültetvény a hétvégi házban
Szüretelni ment a telekre, amikor elfogták a rendőrök. Videó!
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság és az Egri Rendőrkapitányság nyomozói 2013. október 11-én a délelőtti órákban egy összehangolt akció keretében tetten értek egy egri férfit.
A gyanú szerint L. Zsolt Eger külterületén több hétvégi házban illetve azok udvarán nemesített indiai kendert termesztett.
A férfi éppen a növények szüretelése céljából érkezett az ingatlanra, amikor a nyomozók elfogták.
A helyszíni szemle során több mint 100 tő, különböző fejlettségi fokú növényt, valamint a férfi egri lakásában tartott házkutatáskor további szárított marihuána leveleket foglaltak le a rendőrök.
Az eddigi adatok alapján a 35 éves férfi a termesztéshez szükséges lámpák és szellőztető berendezések által használt elektromos áramot is szabálytalanul vételezte.
L. Zsolt ellen - őrizetbe vétele mellett – kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, valamint kezdeményezte előzetes letartóztatásának indítványozását.