Másfél nap alatt megtalálták

2014. 10. 29., sze - 14:12
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Rendőröktől tudta meg, hogy ellopták az autóját.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Sándor 31 éves budapesti lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint Budapest IX. kerületéből ismeretlen tettes eltulajdonított egy személygépkocsit.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányságának járőrei 2014. október 24-én 9 óra körüli időben közúti ellenőrzés során igazoltatták B. Sándor budapesti lakost. Az ellenőrzéskor a férfi nem tudta igazolni az általa vezetett jármű eredetét, mint kiderült a gépkocsi lopott, továbbá annak csomagterében egy szintén lopott robogót is találtak az egyenruhások. B. Sándort a járőrök a kerületi rendőrkapitányságra előállították.

 

A nyomozás során kiderült, hogy a tulajdonos hamarabb értesült a gépkocsi megtalálásáról, mint annak eltűnését észrevette volna.

 

A nyomozók a 31 éves férfit őrizetbe vették és gyanúsítotti kihallgatását követően kezdeményezték előzetes letartóztatását, melyet az illetékes bíróság 2014. október 26-án elrendelt.


Kapcsolódó oldalak