Másfél órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki ellopta ismerőse pénztárcáját
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság kifosztás bűntett és okirattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 48 éves férfivel szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2020. január 20-án 20 óra körül Újlétán, a Kossuth utcában elment az egyik ismerőséhez italozni, majd a figyelmét elterelve ellopta tőle a pénztárcáját. A 71 éves sértett miután észrevette, hogy eltűnt a tárcája, feljelentést tett.
A rendőrök adatot gyűjtöttek, amely eredményeként még aznap azonosították a feltételezett elkövetőt. Az egyenruhások a feljelentéstől számított másfél órán belül Bagamérban elfogták a 48 éves férfit, akit ezt követően előállítottak a rendőrkapitányságra. A nyomozók B. Károlyt gyanúsítottként kihallgatták, amely során beismerő vallomást tett.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.
Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait:
- Lehetőleg ne tartson magánál, illetve otthonában a szükségesnél több készpénzt!
- Mindig ügyeljen arra, hogy mások számára ne legyen látható az Önnél tartott, vagy az otthonában található készpénz, egyéb érték!
- Értékeiről készítsen házi leltárt, feltüntetve azok egyedi jellemzőit, azonosító számát!
- Ismeretlennel szemben – még akkor is, ha kedvesnek, vagy jó modorúnak tűnik – legyen óvatos, elővigyázatos, illetve kellően gyanakvó!
- Otthon tartózkodás esetén is tartsa zárva a lakásajtót és kaput!