MDMB-4en-PINACA, Alpha-PCYP

2021. 10. 02., szo - 10:15
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A monori rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 24 éves férfit, aki a gyanú szerint külföldről rendelt kábító hatású anyagot árult.

Egy Hollandiából érkező csomagra hívták fel a rendőrök figyelmét a Nemzeti Adó-, és Vámhivatal munkatársai néhány hónappal ezelőtt. Kiderült, gyanújuk nem volt alaptalan, a lefoglalt anyagot szakértő megvizsgálta, majd megállapította, hogy az egyik, közel 25 gramm porból MDMB-4-en-PINACA, míg a másik, mintegy 10 gramm anyagból Alpha-PCYP mutatható ki, ami új pszichoaktív anyagnak minősül.

Miután a csomag tartalma tisztázódott, a megrendelőt kellett azonosítani és felkutatni. A monori rendőrök Zala megyei kollégáikkal közösen 2021. szeptember 29-én hajnalban kopogtak be V. Bálint lakásának ajtaján.

A 24 éves férfi a kihallgatásán a terhére rótt bűncselekmény elkövetését nem ismerte be, ugyan panaszt nem tett a gyanúsítás ellen, de vallomást sem.

Az azóta letartóztatott V. Bálinttal szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A rendőrség nevében

Egy miskolci férfi sms-t kapott a „rendőrség nevében” arról, hogy megbüntették, és kérték, kattintson a linkre. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Őrizetben a rabló

Két nőre is rátámadt az a miskolci férfi, akit azonosítottak, majd elfogtak a rendőrök.