Meg akarta enni a rákokat

2014. 03. 12., sze - 15:11
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a Makói Rendőrkapitányság.

A nagylaki határátkelőhelyen jelentkezett belépésre 2013. november 8-án 22 órakor egy belga mikrobusz, amelyben heten utaztak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei az ellenőrzés során a gépjármű utasterében 72 darab kecskerákot találtak egy kartondobozban. A román sofőr nem rendelkezett a szállításhoz szükséges hatósági engedéllyel, ezért a rendőrök előállították a Makói Rendőrkapitányságra, ahol természetkárosítás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás. A 26 éves férfi gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy azért vitte magával az ollós állatokat, hogy később megfőzze azokat.

A 3,6 millió forint eszmei értékű rákszállítmányt a rendőrség lefoglalta és a Szegedi Vadasparkban helyezte el. A vadaspark munkatársai mindent megtettek azért, hogy az állatokat életben tartsák, de a gondos ápolás ellenére később valamennyi egyed elpusztult.

A Makói Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást befejezte és az ügy iratait a napokban a Makói Járási Ügyészségnek küldte meg vádemelési javaslattal.


Kapcsolódó oldalak