„Meg akartam futtatni, ha már ilyen gyorsnak mondja magát”

2022. 03. 06., v - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Ezzel védekezett a nő, aki a gyanú szerint egy fővárosi sörözőből akart elvinni egy táskát.

A zuglói rendőröket 2022. március 3-án nem sokkal 21 óra után egy Budapesten, a XIV. kerületi Örs Vezér terén történt rabláshoz riasztották.

A rendelkezésre álló adatok szerint az egyik sörözőben egy nő felkapta egy ott italozó férfi mellől annak hátizsákját, majd futásnak eredt vele. A táskában a későbbi sértett személyes iratai és közel 200 ezer forintja volt.

A férfi nem hagyta magát, az elkövető után futott, de közben elesett és megsérült. Végül sikerült az asszonyt utolérnie, és megpróbálta visszaszerezni tulajdonát, de a nő nem engedte a táskát és falhoz nyomta a férfit.

Az eset során a sértett könnyű sérülést szenvedett. A kiérkező rendőri egység a helyszínen elfogta a bűncselekménnyel gyanúsítható L. Piroskát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói rablás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként a 35 éves nőt, aki a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el. Azzal védekezett, hogy a hátizsákot nem akarta ellopni, ő csak meg akarta viccelni a férfit, aki a sörözőben azzal hencegett, hogy milyen gyors.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Családi biznisz

Bűnszövetségben árulta a kristályt apa és fia. A hónapok óta tartó nyomozás eredményeként a korábban már letartóztatott apa mellett most a fiát és a bűnbanda harmadik tagját is őrizetbe vették a rendőrök.

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.