Megalapozott gyanú: Holland droggal kereskedtek
Kábítószer-kereskedelem, kábítószer birtoklása és rablás miatt folytatott büntetőeljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást indított visszaélés kábítószerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt D. Attila 29 éves kecskeméti lakos ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint az évek óta Hollandiában élő férfi 2013 júliusában szállított először Magyarországra 600 gramm kábítószernek minősülő „speed” néven ismert port, valamint körülbelül 150 gramm marihuánát azzal a céllal, hogy azokat Kecskeméten eladja. A beszerzett információk alapján 2013 júliusában a behozott anyagból 200 gramm „speed-et” K. Lajos 28 éves helyi lakos közreműködésével értékesített. A 28 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.
A megalapozott gyanú szerint 2013. július végén Kecskemét belvárosában egy - a D. Attila által eladásra kínált 300 gramm speed por értékesítése miatt - megbeszélt találkozó alkalmával V. Zsolt és N. Dániel megfenyegették a 29 éves terheltet, bántalmazták és erőszakkal elvették tőle a kábítószert azért, hogy annak eladásából ők juthassanak haszonhoz.
A rendőrök egy kecskeméti lakásban 2013. október 7-én vonták intézkedés alá D. Attilát, amikor meglátogatta ott lakó ismerősét, a 33 éves Cs. Gergelyt. A megalapozott gyanú szerint a 29 éves terhelt a megmaradt körülbelül 90 gramm speed port és 150 gramm marihuánát Cs. Gergelynél hagyta megőrzésre. A bódító hatású anyagokat a házkutatás során megtalálták és lefoglalták a nyomozók.
Kiderült, hogy D. Attila szobát bérelt egy kecskeméti szállodában, ezért még aznap ott is házkutatást tartottak a rendőrök. Ennek alkalmával chipses és müzlis dobozokban - értékesítésre szánt - 1883 darab kábítószernek minősülő és 993 darab kábítószer-prekurzornak minősülő tablettát, valamint 331,7 gramm kábítószernek minősülő port foglaltak le a nyomozók.
D. Attilát kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, majd kezdeményezték az őrizetbe vett férfi előzetes letartóztatását, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság 2013. október 10-én elrendelt.
V. Zsolt 24 éves és N. Dániel 22 éves kecskeméti lakosokkal szemben kábítószer-kereskedelem és rablás bűntett, Cs. Gergellyel szemben kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - szabadlábon hagyásuk mellett - folytatott büntetőeljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya.
A rendőrség a nyomozást a napokban befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek küldi meg.