Megállították a sorozatot

2021. 02. 18., cs - 06:44
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ceglédi rendőrök elfogták azt a négy betöréssel gyanúsítható, 22 éves férfit, akinek bűnlajstromán másik négy, kelet-magyarországi régióhoz köthető bűncselekmény is szerepel.

A hazaérkező tulajdonos lepte meg az udvarán talált két ismeretlent 2021. február 11-én kora este. A ceglédi portán meglátott pár azt hazudta, egyikük megszomjazott, ezért másztak be a kerítésen. A rendőrség említésekor a hívatlan látogatók elmenekültek, a melléképület oldalához támasztott, elvitelre előkészített láncfűrészt nem tudták magukkal vinni.

A járőrök adatgyűjtése fél nap alatt eredményt hozott, a 22 éves férfit és 23 éves élet-, és tettestársát másnap délelőtt felkutatták és előállították. Kihallgatásukon mindketten tagadták a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését.

A nyomozók gyanúja szerint a 22 éves J. Dávid több betöréssel is összefüggésbe hozható. A megzavart cselekményen kívül három másik helyszínről nem távozott üres kézzel. Két tavalyi, ceglédi házaknál elkövetett tettével kerékpárt, illetve mobiltelefont, csokoládét és kekszeket lopott. 2021. február 8-án berúgta egy épülőfélben lévő ház bejárati ajtaját és flexet, elektromos láncfűrészt, fémtaligát, lézeres szintezőt, valamint egy piros napernyőt összepakolva távozott. Ezeken túlmenően négy, Hajdú-Bihar megyében tavaly elkövetett lopással is gyanúsítható.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást az azóta letartóztatott J. Dáviddal szemben, társa szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.