Megelégelték

2023. 10. 06., p - 13:26
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vették a dunaújvárosi rendőrök azt az ámokfutót, akit többször rajtakaptak már eltiltás hatálya alatti járművezetésen.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság egyenruhásai legutóbb 2023. október 5-én délután Dunaújvárosban, a Szabadság utcában figyeltek fel a korábbi jogsértései miatt előttük már ismert, személygépkocsival közlekedő férfira. Megállítása érdekében megkülönböztető fény- és hangjelzést használtak, ő azonban nagy gázt adva továbbhajtott, majd egy parkolóban a hátrahagyta az autót, és futásnak eredt. Néhány méter megtétele után azonban már a rendőrök fogságában volt. 

A férfit az elmúlt néhány hónapban többször elkapták a helyi egyenruhások ugyanezen jogsértés miatt. Volt, hogy úgy próbált elmenekülni a hatóság elől, hogy közben veszélyeztette a közút forgalmát, de olyan eset is előfordult, hogy azért sikerült megállítani, mert kifogyott az üzemanyag az autójából. Mint kiderült, nemcsak a Dunaújvárosi, de a Kalocsai és a BRFK V. Kerületi Rendőrkapitányságon is folyik büntetőeljárás a notórius elkövetővel szemben, akit a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogerősen eltiltott a járművezetéstől.

A dunaújvárosi gyanúsítottat a sorozatos bűncselekmények elkövetése miatt a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.

 

Eltűnt Szigeti Regina

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.