Meggyanúsítva
A nagykőrösi rendőrök azonosították és elfogták azt a 31 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint egy italdiszkontba járt rendszeresen, -nem vásárlási célzattal.
Adataink szerint anyagi haszonszerzés vezérelte a férfit 2023. májusában, ugyanis számtalan alkalommal fordult meg a nagykőrösi boltban, több zsugor üdítőitalt és egy tucat sört lopott el.
A helyi rendőrök személyismeretének köszönhetően hamar azonosították és elfogták a cselekménnyel összefüggésbe hozható 31 éves nagykőrösi K. Kálmánt. A nyomozók a férfi számlájára több betörést is írtak, amit hol egyedül, hol társával a 28 éves R. Alex-el követett el, -őt már korábban elszámoltatták a zsaruk-. A lopott dolgok között szerepelt a kályhától, a gáztűzhelyen keresztül a gázpalackig minden, ami értékkel bírhat, azok nagyrészét a nyomozók megtalálták és tulajdonosának visszaadták.
A napokban elfogott férfi gyanúsítása ellen panasszal nem élt, a terhére rótt bűncselekményeket beismerte és részletesen vázolta: akadt olyan hely, ahova többször visszament, zsákmányain rögvest túladott, az italokat pedig legurította a torkán.
A Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya vele szemben üzletszerűen elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.