Meggyújtotta a szétlocsolt gázolajat

2014. 09. 15., h - 11:48
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gödöllői rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki nagytarcsai házának udvarán gázolajat locsolt szét, amit meggyújtott.

A Gödöllői Rendőrkapitányság eljárást indított közveszélyokozás bűntett, valamint kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt J. Gábor 38 éves nagytarcsai lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 38 éves gyanúsított 2014. szeptember 14-én 12 óra körüli időben nagytarcsai családi házukban szóváltásba keveredett a feleségével, majd ezt követően az udvaron gázolajat locsolt szét, valamint különböző éghető tárgyakat helyezett egymásra és szándékosan tüzet gyújtott. Az asszony a férje elöl kimenekült a házból és értesítette a rendőrséget, valamint a tűzoltóságot.

A helyszínre kiérkező tűzoltók a lángokat eloltották, az eset során személyi sérülés nem történt. J. Gábort a Kistarcsai Rendőrőrs munkatársai a ház padlásán elfogták és előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Az adatgyűjtés során felmerült, hogy a gyanúsított kábítószert fogyasztott, ezért a rendőrök vele szemben drog- gyorstesztet alkalmaztak, amely kábítószer fogyasztásra pozitív eredményt mutatott. A nyomozók a férfit őrizetbe vették.

J. Gábor ellen a további eljárást - őrizetbe vétele mellett – a Gödöllői Rendőrkapitányság folytatja le.   

 


Hírfolyam

 

Kristályt árultak egy teraszon

A 19 éves szomszéd figyelt, a pár pedig csomagolta az árut – így zajlott a terjesztés egy kiskunmajsai teraszon, amíg a rendőrség le nem csapott.

 

Felelőtlen

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte volna barátait.

 

Figyelemelterelés

A kőbányai rendőrök keresik azt a három férfit, akik egy mobiltelefont loptak el egy X. kerületi üzletből.

 

Kokaindílerek rács mögött

Újabb drogbiznisz végére tettek pontot a zalaegerszegi rendőrök a DELTA Program keretében. Ezúttal egy helyi hálózatot számoltak fel, a kereskedők közül három személyt le is tartóztatott a bíróság.

 

Hamis bélyegzővel próbálkoztak

Kollégáink szakértő szemmel vizsgálják át az okmányokat, tartózkodási engedélyeket határátlépéskor. Ennek eredményeként a Bács-Kiskun vármegyei határszakaszon múlt héten négy külföldit utasítottak ki az ország területéről.