Meghallották a segélykiáltást
Menekülés közben egy parkoló gépjármű tetejére tette az eltulajdonított ékszereket.
Bejelentés érkezett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. január 30-án 10 óra 40 perc körüli időben, miszerint Eger belvárosában, egy ékszerüzletben bűncselekmény történt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy 28 éves lakcím nélküli férfi bement egy egri ékszerüzletbe, ahonnan nagyértékű ékszereket magához véve elmenekült a helyszínről.
Az üzlet alkalmazottja a férfi után rohant és segítségért kiáltott, amit egy közelben lévő rendőrjárőr meg is hallott.
A 28 éves férfit az egyenruhások elfogták és előállították az Egri Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.
A rendőrök a férfi ruházatában korábbi, vagyon elleni bűncselekményekből származó okmányokat is találtak, amelyeket a gyanú szerint gépjárművek feltörésekor tulajdonított el.
F. István ellen lopás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Egri Rendőrkapitányság.