Megijedt a rabló - képekkel,videóval!

2016. 07. 22., p - 10:13
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két órán belül beazonosították és elfogták a símaszkos fiatalt a bajai nyomozók.

A Bajai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el rablás bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Egy símaszkot viselő ismeretlen elkövető 2016. július 21-én 9 óra 38 perckor megjelent az egyik bácsbokodi vegyesboltban és - a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint - egy késsel a bevételt követelte. Ezt követően megijedt a ráordító eladónőtől és elment a helyszínről.

A bajai nyomozók 2 órán belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 16 éves bácsbokodi fiút, aki beismerte tettét.

Továbbá a fiatal megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy egy csávolyi és bácsbokodi vendéglátóhelyre tört be 2016. július 19. 22 óra és 2016. július 20. 6 óra között és a két helyről készpénzt lopott el. Emiatt vele szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is indult eljárás.

A fiatalt őrizetbe vették a bajai rendőrök és kezdeményezték előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak