Megint eggyel kevesebb díler
A Ráckevei Rendőrkapitányság nyomozói egy helyi férfit vettek őrizetbe.
Az adatok alapján a 33 éves R. Krisztián az utóbbi hónapokban kristály árusításával egészítette ki alkalmi munkákból származó fizetését. A ráckevei nyomozók augusztus végén tartottak nála kutatást, és digitális mérleget, pénzt, valamint közel 20 gramm kábítószergyanús, kristályos anyagot foglaltak le. A drog egy része már kiporciózva várta a vevőket, akik közül többen megerősítették, hogy R. Krisztián rendszeres vásárlói voltak.
A rendőrök további öt főt állítottak elő, hármat mintavétel, egyet-egyet körözés, illetve előállítási határozat miatt.
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki R. Krisztiánt, és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.