Megkéseltek egy férfit Pécsett

2016. 04. 21., cs - 09:03
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szalonnasütésnek induló szórakozásból verekedés, majd késelés lett.

Napközben még együtt szalonnázott Orfűn négy fiatal, majd amikor visszaértek Pécsre, egy Kerényi Károly utcai lakásban 2016. április 21-én 1 óra körül a társaság két férfitagja először összeverekedett, majd a 33 éves S. László egy késsel lapockán szúrta a 34 éves sértettet. Ezután mindketten lementek a ház elé, ekkor érkeztek a rendőrök. A késsel támadó férfit a helyszínen elfogták és előállították, gyanúsítotti kihallgatása folyamatban van.  A sérült férfit a mentők könnyű sérüléssel szállították kórházba.

A Pécsi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt indított eljárást.


Kapcsolódó oldalak