Meglopták a tolvajt

2019. 05. 24., p - 12:19
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy mezőzombori sértettől pénzkazettát vittek el, amit végül a tolvaj segítői elloptak.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság három mezőzombori férfival szemben. Az egyik 19 éves gyanúsított 2019. május elsején a sértett figyelmetlenségét kihasználva ellopott egy pénzkazettát, amiben majd egymillió forint volt.

Az Erdőbényén megbújt tolvajt pár nap múlva értesítették ismerősei, hogy keresik őt a rendőrök, ezért segítenek a zsákmányolt pénz elrejtésében. A 27 és 37 éves mezőzombori férfiak a 19 éves társukkal együtt eldugták a borítékokba tett forintokat a helyi temetőben. A támogató segítségért az idősebb férfiak 20-20 ezer forintot kaptak. Ezzel azonban nem elégedtek meg, mert a temetőből elvitték a pénzt, így voltaképpen meglopták a tolvajt.

Az ügyben érintett férfiakat 2019. május 21-én és 23-án hallgatták ki gyanúsítottként a Szerencsi Rendőrkapitányság nyomozói. A 27 és 37 éves férfiakkal szemben a hatóság még bűnpártolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is eljárás folytat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!