Meglopták a tolvajt

2022. 08. 18., cs - 09:46
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök eljárás alá vontak két férfit, akik közül az egyik Mezőkövesden ellopott egy gitárt, majd ismerőse később tőle tulajdonította el a hangszert.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy mezőkövesdi és egy sályi férfival szemben.

Koncertről tért haza mezőkövesdi otthonába egy helyi lakos 2022. augusztus 14-én a déli órákban. Mivel több csomagja volt, ezért azokat nem tudta egyszerre a lakásába vinni, így a gitárját és annak erősítőjét a kapuban hagyta.  Fél percet sem volt távol, de amikor visszatért a kint hagyott dolgai már eltűntek.

A sértett a feljelentését másnap tette meg és a rendőrök két napon belül azonosították az elkövetőt. A nyomozás során kiderült, hogy a hangszert eltulajdonító férfi biciklijével éppen arra járt, amikor meglátta a gitárt és az erősítőt, amelyeket magához vett, majd azokat otthonában az ágyába rejtette. Ezeket egy sályi ismerősének mutatta meg, hogy segítsen az értékesítésében, aki azonban később tőle is ellopta a gitárt.

A nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, az eltulajdonított dolgokat pedig lefoglalták tőlük és azokat a jogos tulajdonosának visszaszolgáltatták.

kép

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Helikopter az M5-ös sztráda felett

Motoros rendőrök és szolgálati helikopter bevonásával folytatta a fokozott ellenőrzést a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az M5-ös autópályán.

 

Lezárták: 13 balhé lett a vége

Jelenleg is letartóztatásban van az a 20 éves fiatal, akit a bajai rendőrök még májusban vettek őrizetbe tucatnyi lopás miatt. Most befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak a gyanúsított ellen.

 

Sikeres ellenőrzést tartottak a rendőrök

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. szeptember 28-án délelőtt az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények felfedése érdekében nagyszabású összehangolt akciót hajtott végre.

 

Lopás miatt keressük

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik annak a nőnek az azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy szegedi üzletben napszemüveget lopott.