Megöltek két férfit egy verekedés során az V. kerületben

2020. 05. 22., p - 05:42
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hat embert előállított a bűncselekménnyel kapcsolatban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. május 22-én 3 óra 37 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapesten, az V. kerületi Deák téren több ember összeverekedett, és késelés történt.

A kiérkező rendőrök két úttesten fekvő embert találtak, akiknek olyan súlyos szúrt sérülései voltak, hogy a helyszínen életüket vesztették. Az eddigi adatok szerint két társaság verekedett össze.

Az esettel kapcsolatban a járőrök hat embert állítottak elő az V. kerületi Rendőrkapitányságra, akiknek az elszámoltatását megkezdték.

A BRFK Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Törvényt szegett

A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.

 

Legyünk elővigyázatosak!

A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.

 

Minek az embernek ellenség?

Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.

 

Vajon kié lehet?

A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.

 

Fokozott ellenőrzés

A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.