Megszorította a gyermekfelügyelő karját

2014. 09. 29., h - 13:32
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vették a rendőrök a csanádpalotai fiatalt.

A megalapozott gyanú szerint P. Róbert 2014. szeptember 25-én Makón az egyik áruház parkolójában megfenyegette egy gyermekotthonos társát, majd a megfélemlített fiútól 4.000 forintot vett el egy korábbi 1.000 forintos tartozásra hivatkozva.

A gyanúsított 2014. szeptember 27-én 4 óra körüli időben a sértettet a csanádpalotai gyermekvédelmi intézményben lévő szobájában kereste fel. Ezúttal 8.000 forintot követelt tőle a régi adósságra hivatkozva. Ekkor többször meg is ütötte fiatalkorú ismerősét, aki könnyebben megsérült. Az időközben megérkező gyermekfelügyelő felszólította a gyanúsítottat, hogy hagyja abba társa bántalmazását. Erre az megragadta a felügyelő karját, életveszélyesen megfenyegette, majd elhagyta az intézményt.

A járőrök rövid időn belül elfogták a 19 éves terheltet és előállították a Makói Rendőrkapitányságra. Ellene önbíráskodás bűntette és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A nyomozók P. Róbertet őrizetbe vették és kezdeményezték az ügyészségen, hogy tegyenek indítványt a bíróságon a gyanúsított előzetes letartóztatására.


Kapcsolódó oldalak