Megszúrta a sértettet
Dorogon fajult el a szilveszteri mulatozás.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 19 éves dorogi férfi ellen. A gyanú szerint S. Csaba 2014. december 31-én éjjel Dorogon szórakozás közben összeszólalkozott a szomszédban mulatozó társaság egyik tagjával. A vita verekedéssé fajult, melynek során a gyanúsított az udvaron egy késsel megszúrta a sértettet, akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek. A nyomozók a helyszínen elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit előállítását követően gyanúsítottként hallgattak ki. S. Csabát a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását.