Megszúrta a vendégét

2016. 10. 08., szo - 06:20
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun megyei rendőrök őrizetbe vették a 23 éves gyanúsítottat.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság (BKMRFK) büntetőeljárást indított életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. László 23 éves fülöpszállási lakos ellen.

 

A nyomozás adatai szerint 2016. október 6-án 19 órakor a gyanúsított a fülöpszállási tanyáján előzetes szóváltást követően késsel megsebesített egy 28 éves férfit, aki vendégségben tartózkodott nála.

 

A sértett az elsődleges orvosi szakvélemény alapján nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett, azonban a súlyosabb eredmény elmaradása a véletlennek köszönhető.

A BKMRFK munkatársai még aznap este otthonában elfogták T. Lászlót, majd - őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozási bíró 2016. október 7-én elrendelte a férfi előzetes letartóztatását. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.