Megszúrta élettársát - videóval

2015. 01. 07., sze - 13:21
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mentők kiérkezéséig a tatabányai rendőrök részesítették elsősegélyben a megsebesült nőt.

Vértesszőlősi otthonukban szúrta meg élettársát J. István 2015. január 6-án. A nő az utcára menekült támadója elől, a kiérkező járőrök itt találtak rá. A rendőröket J. István értesítette és mondta el nekik, hogy ő támadt asszonyára egy késsel. A rendőrök azonnal elsősegélyben részesítették a sértettet, miközben értesítették a mentőszolgálatot.

Az 57 éves férfit a helyszínen elfogták. Házuk egyik szobájában, az ágyon ülve találták meg.  Gyanúsítotti kihallgatásán J. István megismételte korábbi vallomását. Elmondta, hogy élettársa és közte mindennaposak voltak a viták, főként az ital miatt szólalkoztak össze. Ezúttal is az volt a veszekedés kiváltó oka, melynek tettlegesség lett az eredménye. A gyanúsítottal szemben súlyos testi sértés bűntette kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.


Kapcsolódó oldalak