Megszúrta ismerősét

2024. 02. 28., sze - 09:49
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók pár órán belül megtalálták és őrizetbe vették a „jó barátot”.

Kecskeméten, a Batthyány utcában korábbi nézeteltérésük miatt hason szúrta ismerősét egy férfi 2024. február 26-án. A megsérült férfi ezután bement a kórházba, és mivel életveszélyes volt a sérülése, azonnal megműtötték. Az orvosok értesítették a rendőröket, akik azonnal az elkövető felkutatásába kezdtek. Pár órával később, tegnap reggel el is fogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 48 éves helyi férfit. A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók életveszélyt okozó testi sértés miatt őrizetbe vették a „jó barátot”, aki beismerő vallomást tett. Kezdeményezték letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy igazoltatás – három bűncselekmény

A mosonmagyaróvári nyomozók befejezték a jánossomorjai férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki kábítószer fogyasztását követően, bódult állapotban és eltiltás hatálya alatt vezette gépjárművét.

 

Újabb csalók rendőrkézen

A vármegyei nyomozók azonosítottak hat elkövetőt, akik több millió forintot csaltak ki egy családtól.

 

Viccnek szánta

Egy nap alatt azonosították a nagykátai rendőrök a fenyegetőző 13 éves fiút.

 

Életet mentettek a készenléti rendőrök

A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Nagykanizsai Osztályának munkatársai találták meg, azt a 39 éves férfit, aki öngyilkossági szándékkal fagyállót ivott.