Megszúrta nevelőapját
A gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.
Emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya K. József ellen. A gyanú szerint a 36 éves komáromi férfi 2014. augusztus 9-én előzetes szóváltást követően a sértett komáromi házának udvarán egy késsel megszúrta nevelőapját. A sértettet a mentők a helyszínről kórházba vitték. A gyanúsított ezt követően elmenekült a helyszínről, de a komáromi járőrök négy órán belül elfogták őt. A 36 éves gyanúsítottat, kihallgatását követően a rendőrség őrizetbe vette, a bíróság pedig 2014. augusztus 12-én előzetes letartóztatásba helyezte.