Megszúrta vitapartnerét

2016. 04. 21., cs - 09:44
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes szóváltást követően egy késsel megszúrta ismerősét egy szegedi férfi. A bántalmazás következtében a sértett ujján vágott seb keletkezett, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A 68 éves férfi és ismerőse közötti konfliktus egy épület bontása miatt alakult ki egy szegedi ingatlan előtt 2016. április 20-án, 16 óra körül. A szóváltás közben a gyanúsított a közelében lévő kést magához vette és kinyújtott kézzel maga elé tartotta. A mozdulat következtében a kés éle elérte vitapartnere egyik ujját, amelyen így vágott seb keletkezett. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

H. Bélát a Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki, vallomásában elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Ellene súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja indult eljárás.


Kapcsolódó oldalak