Megtalálta, használta, majd eladta
Jogtalan elsajátítás miatt indult eljárás egy 18 éves fiú ellen, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Az eljárás adatai alapján a veszprémi fiatal 2019. október 23-án éjszaka Veszprém belvárosában megtalálta és magához vette azt a hatvanezer forint értékű telefont, amelyet tulajdonosa nem sokkal korábban az utcán elvesztett. Ezt követően az elkövető a készülék jogos tulajdonosát nem próbálta meg felkutatni, és a talált tárgyat a hatóságnál sem adta le, hanem azt használatba vette, majd később eladta egy ismerősének.
Az ügyben folytatott széleskörű adatgyűjtés eredményeként a veszprémi nyomozók az elkövető személyét beazonosították, majd 2019. november 29-én lakásán elfogták, a megyeszékhelyi rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták jogtalan elsajátítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók a telefont lefoglalták, majd a sértettnek visszaadták.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.