Megtalálták a Karcagon megölt nő holttestét

2021. 01. 08., p - 08:16
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem a Dunába dobta, hanem elásta volt élettársa holttestét a felsőlajosi férfi. A tapasztalt nyomozóknak köszönhetően derült fény az igazságra.

Egy karcagi nő eltűnésében kezdett eljárást a Karcagi Rendőrkapitányság még 2020. december 24-én. A bevezetett rendőri intézkedések következtében több körülményt is értékelt a hatóság, és további érdemi adatok kerültek felszínre, miután Lajosmizsénél egy erdős területen megtalálták az eltűnt nő ruháit. A körözési eljárás során feltárt gyanús körülmények arra engedtek következtetni, hogy a keresett személy bűncselekmény áldozata lett. A gyanú rövid időn belül a nő volt élettársára terelődött, akit emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgattak, majd őrizetbe vettek és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

B. Attila elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy szóváltást követően bántalmazta áldozatát, aki ennek következtében életét vesztette. A férfi először azt állította, hogy a holttestet a gépkocsijával a Dunához vitte, és ott vízbe eresztette. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak hatásos kihallgatás-technikai kérdéseire 2021. január 7-én – folytatólagos gyanúsított kihallgatásán – beismerte, hogy áldozatát nem a folyóhoz vitte, hanem lakhelyének közelében elásta. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai még aznap megtalálták a holttestet. Az eljáró hatóság szakértők bevonásával vizsgálja a bűncselekmény körülményeit. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.