Megtámadták és elvették a tárcáját
Őrizetbe vették a kiskőrösi rendőrök azt a két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint egy hazafelé kerékpározó 64 éves keceli lakost raboltak ki.

A sértett tett bejelentést a rendőrségre 2014. október 20-án 17 óra 38 perckor arról, hogy kirabolták. A 64 éves keceli férfi elmondta, hogy kerékpárral tartott hazafelé, amikor két ismeretlen személyazonosságú férfi megtámadta, melynek következtében elesett. A szintén kétkerekűvel közlekedő elkövetők elvették a pénztárcáját és a benne lévő készpénzzel együtt ismeretlen helyre távoztak.
A kiskőrösi rendőrök azonnal megkezdték az ismeretlen tettesek felkutatását és beazonosítását. A beszerzett információk és a személyleírások eredményeképpen 2014. október 21-én 4 óra 20 perckor elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. Róbertet. A 35 éves férfi társát, a 22 éves Gy. Tibort rövid időn belül szintén Kecelen fogták el.
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a keceli férfiakat. A rendőrök kezdeményezték az őrizetbe vett terheltek előzetes letartóztatásának indítványozását.