Megtévesztéssel vette el az idős asszony pénzét

2018. 11. 09., p - 13:08
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kifosztás bűntett miatt folytattak eljárást egy 48 éves férfi ellen, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Mint arról korábban már beszámoltunk, az idős sértett 2018. október 26-án délelőtt a veszprémi autóbusz-pályaudvaron az ott elhelyezett ATM-ből vett fel pénzt. Közvetlenül ezután egy férfi szólította meg azzal, hogy a bankautomatából kiadott bankjegyek hamisak és kérte, hogy megvizsgálhassa a sértett által felvett pénzt. A megtévesztett asszony egy tízezer forintos címletet vett ki a pénztárcájából, amit az idegen kikapott a kezéből, majd elfutott vele.

A bejelentésétől számított három órán belül az egyenruhások beazonosították az elkövető személyét és a város belterületén elfogták a 48 éves helyi lakost.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.