Megvannak

2022. 11. 04., p - 06:43
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem hiába a befektetett munka. Ezúttal betöréssel és pénzmosással gyanúsítottak a Pest megyei rendőrök.

Egy férfi hívta a rendőröket idén júliusban, amikor sokkoló tények tárultak a szeme elé. Mogyoródi házába ismeretlen betört, pénzt, arany ékszereket és egy nagy értékű luxus karórát lopott el. Számításai szerint mintegy 90 millió forint kár érte.

A Pest megyei zsaruk hónapokig, megállás nélkül dolgoztak mire jött a várt eredmény. A budapesti 50 éves R. Vilmos azonosították és elfogták. A férfi elfogásakor nem beszélt, mi több kijelentette, semmiben sem hajlandó együttműködni a hatóságokkal, mind a gyanúsítás, mind az őrizetbe vétel ellen panaszt tett. Egészen 2022. november 2-ig, amikor különösen nagy értékre elkövetett lopás bűntettével gyanúsították meg. Akkor beismerő vallomást tett.

A nyomozók azt is kiderítették, a tolvaj, sógorának adta át a zsákmányolt karórát, hogy azt ő értékesítse tovább. A 46 éves férfi a bevizsgálásig eljutott, azonban a ketyegőt doboza, és hivatalos papírjai nélkül elpasszolni nem tudta. A fővárosban piros lámpánál várakozott éppen a pénzmosással gyanúsítható, szintén budapesti illetőségű H. János, amikor a rendőrök kiözönlöttek a szolgálati kocsikból. A lopott pénz és ékszerek holléte után a rendőrök tovább nyomoznak.

R. Vilmost a bíróság letartóztatta, társa bűnügyi felügyeletben van. Velük szemben a további eljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.