Megvannak

2023. 03. 10., p - 12:21
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az monori rendőrök elfogták a csapatot, akik a város különböző részein randalíroztak. A gyanú szerint, ami csak szembe jött velük, rongálták, kitépték, felgyújtották.

Egy helybéli férfi feljelentésére indultak meg a nyomozók 2022. december 7-én délelőtt. Egy parkban 6 közlekedési táblát, 2 padot és 3 forgalomirányitó lámpát rongáltak meg, tettükkel mintegy 2 millió forintos kárt okoztak ismeretlenek.

A nyomozók alapos, minden részletre kiterjedő helyszíni szemlét tartottak, gyűjtötték a nyomokat, bizonyítékokat, tanúkat hallgattak ki. A motiválatlan banda magatartása a nyomozók számára jól nyomon követhető volt, hamar körvonalazódni látszott, kiket kell keresniük. Mint kiderítették, nem csak egy balhéjuk volt, ami miatt felelősségük vitathatatlan. A gyanú szerint korábban, egy parkban fahidakat és kukát, egy kertben emlékművet rongáltak meg. Jártukban-keltükben gépkocsit gyújtottak fel, egy lakóépület ablakait és redőnyeit kaviccsal dobálták meg. A rombolást hol együtt, hol egy másik csapathoz verődve követték el.

A 19 éves B. Norbertet, valamint 14 és 15 éves fiatalkorú társát elfogták a zsaruk. A fiatalok többnyire egymást terhelték be vallomásukkal, volt amelyikük nem beszélt és tagadott.

A Monori Rendőrkapitányság mindhármukkal szemben folytatólagosan elkövetett, nagyobb kárt okozó rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a büntetőeljárást. A nyomozásban a rendőrök tovább vizsgálják a környéken elkövetett hasonló jellegű cselekményeket, és mindent megtesznek, hogy az elkövetői kör újabb nevekkel bővüljön.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hova tovább?

Szabálysértést, szabályszegést és bűncselekményt is megvalósított az a férfi, aki 2023. június 1-jén az M6-os autópályán közlekedett.

 

Sértetteket, szemtanúkat keresünk!

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének és más bűncselekmények elkövetése miatt a 14010/790/2023. bűnügyi számon eljárást folytat egy 19 éves kaposvári lakossal szemben.

 

Azonnal elfogták a miskolci útonállót

Egy hetvenöt éves nőre támadt rá egy harminckét éves férfi Miskolcon. A rablást egy férfi is látta, aki követte a menekülő támadót, így támogatva a rendőrök munkáját, akik a helyszín közelében elfogták a tettest.

 

A fel nem adott csomag ára

Soha nem adta fel az internetes hirdetésekben vásárolt eszközöket egy három tagú banda, ezzel számos sértettől csaltak ki pénzt országszerte. A szegedi rendőrök elfogták őket.