Megverte, majd elhajtott – parkolási vita fajult erőszakká

2026. 04. 10., p - 08:00
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kecskeméti férfit bántalmaztak, miután szóvá tette a szabálytalan parkolást. A rendőrök kamerafelvételek alapján azonosították az elkövetőt és vádemelést javasolnak.

Tavaly januárban érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy autó szabálytalanul parkol Kecskeméten. A helyszínre érkező rendőrök nem találtak senkit, azonban telefonon elérték a bejelentőt, aki addigra már kórházba került sérülései miatt.

A férfi elmondta, hogy otthona előtt egy személygépkocsi akadályozta a kiállást az udvarból. Amikor megkérte a sofőrt, hogy álljon arrébb, vita alakult ki közöttük. Az ismeretlen férfi agresszívvá vált, és többször megütötte, illetve megrúgta őt, majd elhajtott. A sértett könnyebb sérüléseket szenvedett.

A rendőrök térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították az elkövető járművét, és megkezdték a tulajdonos felkutatását. Nem sokkal később egy benzinkúton találták meg. A 59 éves sofőrt előállították és kihallgatták garázdaság, valamint könnyű testi sértés miatt.

Az ügyben a nyomozást a napokban lezárták, az iratokat megküldték az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak