Megverték, megdobálták
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást három fiúval szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2013. július 8-án 22 óra 50 perc körüli időben a hajdúhadházi Botond utca közelében egy bokros részen több fiatal bántalmazott egy 19 éves helyi férfit. A sértett a főtér irányába a buszmegállóhoz gyalogolt édesanyja elé, amikor a bokorból kiugrottak a fiúk akik minden előzmény nélkül rátámadtak, ütlegelték. A bántalmazás közben megérkezett a sértett édesanyja, aki segítséget kért egy arra haladó autóstól, aki az asszonyt és fiát elvitte a rendőrségre. A bántalmazók a járművet megdobálták kővel, amelynek az oldalsó ablaka betört.
A bejelentés követően a rendőrök a garázda fiatalokat elfogták és előállították a kapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.
A nyomozók a 21 éves L.-B. Józsefet, valamint 17 és 15 éves társait őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásuk indítványozását, amelyet a Debreceni Járásbíróság elrendelt.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság befejezte a garázdaság bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított ügyben a nyomozást és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.