Megverték, mert rájuk szólt

2013. 07. 02., k - 09:01
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kukákat rúgtak fel fiatalok Szegeden.

Két szemeteskonténert rúgott fel három fiatalember 2013. július 2-án hajnalban Szegeden a Kemenes utcában. Ezt észlelte egy másik fiatal, aki rájuk szólt. Erre körbevették, fellökték, majd bántalmazták. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A helyszínre irányított rendőrök a közelben elfogták a három támadót. A 19 éves H. Tamás Márk először azt mondta az egyenruhásoknak, hogy semmilyen verekedésről nem hallott. Barátnőjéhez indult egy buliból. A járőrök kérdésére, hogy miért szakadt el a ruhája, nem tudott választ adni.

Őt és két 18 éves társát, T. Norbertet és S. Márkot előállították a rendőrök. Ellenük csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Szegedi Rendőrkapitányság.


Hírfolyam

 

Drogprevenció szülőknek is

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Nem aprózta el

Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.

 

A Kapuvári Hagyományőrzőknél jártunk

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa a kapuvári, a babóti, vitnyédi és höveji nyugdíjasklubok tagjaihoz látogatott el prevenciós előadásával.