Megyéken átívelő hajsza

2023. 05. 30., k - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök Karcagig követték a férfit, aki ellopott egy autót Terézvárosból.

Néhány percre hagyta őrizetlenül egy férfi kisteherautóját 2023. május 28-án éjszaka Budapest VI. kerületében, a Király utcán. A tolvaj kihasználta a járó motorú autó nyitott állapotát; a vezető ülésbe szállt, és a helyszínről elhajtott.

Néhány utcával később a budapesti járőrök üldözőbe vették, azonban a férfi a többszöri felszólítás ellenére sem állt meg. A kocsival átszelte a fél várost, majd a 4-es számú főúton egészen Karcagig menekült az őt követő rendőrök elől. A száguldozás közben több közlekedési szabályt is megszegett, valamint szándákosan nekiütközött az egyik rendőrautónak. Több szolgálati gépjárműben is kár keletkezett, de senki nem sérült meg.

A hajszának egy baleset vetett véget, amikor a férfi felhajtott egy körforgalomra, amelyen az autó fennakadt. Az ellopott gépkocsiban közel 100 roller akkumulátor volt, amelyeket a tulajdonos visszakapott.  

A rendőrök elfogták a 34 éves káli férfit, akivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. P. Dezsőt négy rendbeli lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki a VI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.  ​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.