Melléképületből lopott

2019. 09. 20., p - 08:39
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyöngyösi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás bűncselekmény gyanúja miatt folytatott eljárást egy gyöngyösoroszi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a 25 éves férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2019. május 21-én 8 óra 20 perc körül a kerítésen átmászva bement egy gyöngyösoroszi ház udvarába, majd a melléképületből villanymotorokat és egy kerékpárt lopott el. Két nappal később pedig szerszámgépekért ment vissza a helyszínre.

A rendőrök az eljárás során azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, aki kihallgatásakor elmondta, hogy az ellopott tárgyak jelentős részét már eladta.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Gyöngyösi Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek.


Hírfolyam

 

Tartozásból tettlegesség: rablás miatt őrizetben

Egy bajai férfi nemcsak hogy nem fizette vissza a tartozását, de dulakodásba is keveredett a hitelezőjével. A vita rablásba torkollott – a rendőrök néhány órán belül elfogták az elkövetőt.

 

Eltűnt Sümegi Mónika

A rákosmenti rendőrök a lakosság segítségét kérik a 45 éves nő megtalálásában.