Mellkason szúrtak egy férfit Zalaegerszegen

2014. 06. 24., k - 12:12
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalaegerszegi rendőrök néhány óra alatt elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján életveszélyes sérüléseket szenvedett az a 43 éves zalaegerszegi férfi, akit egy 51 éves helybeli ismerőse szúrt mellkason Zalaegerszegen 2014. június 23-án este. A rendelkezésre álló adatok alapján a férfiak egyikük lakásában kártyáztak és italoztak, amikor szóváltásba keveredtek, ami végül tettlegességig fajult. A gyanú szerint az 51 éves férfi elővett egy kést, amellyel egy alkalommal szívtájékon szúrta ismerősét. A zalaegerszegi rendőrök néhány óra alatt elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított a terhére rótt bűncselekmény elkövetését nem ismerte el, azzal védekezett, hogy az este nem is látta a férfit.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Vizsgálati Alosztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást P. Csaba zalaegerszegi férfi ellen, akit a rendőrök őrizetbe vettek és kezdeményezik előzetes letartóztatásának elrendelését.

 


Kapcsolódó oldalak