Menekülés közben fogták el
Vádemelést javasol a rendőrség a nagykónyi lopás elkövetője ellen.

A Tamási Rendőrkapitányság eljárást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy igari lakos ellen.
Az ügyben egy nagykónyi nő tett feljelentést a rendőrségre, mivel 2017. október 11-én délután a család tulajdonában lévő nagykónyi házba betört egy nő, akit lopás közben tetten ért. Az elkövető elmenekült, azonban a helyi körzeti megbízott a helyszín közelében elfogta.
A rendőrök a 25 éves nőt előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során beismerő vallomást tett. Szatyrából előkerültek a házból ellopott élelmiszerek. A nő az eljárás során szabadlábon védekezhet.
A Tamási Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztályának munkatársai a nyomozást befejezték, az ügyet vádemelési javaslattal az ügyészségnek a napokban átadták.